10.6 C
Mosonmagyaróvár
2024. október 15, kedd

A felejtés lenne a legnagyobb szégyen

Városunk történetének legsötétebb, legszörnyűbb éve volt 1944. Olyan szégyenfolt, amely letörölhetetlen. Olyan fájdalom, amelyet csak enyhíteni lehet, elmulasztani nem. És a felejtés lenne a legnagyobb szégyen. Azért állunk itt minden évben, hogy elmondhassuk: nem felejtünk, s az embertelenség megbocsáthatatlan. Hogy azok, akik elkövették ezt a szörnyű bűnt, nem méltók arra, hogy embernek nevezzük őket – mondta emlékbeszédében Nagy István agrárminiszter Mosonmagyaróváron a zsidó temető melletti emlékhelyen abból az alkalomból, hogy a mosoni gettóból 78 évvel ezelőtt szállították annak lakóit Győrbe. S onnét Auschwitzba.

Mosonmagyaróváron a helyi sajtó május 21-én jelenti, hogy megtörtént a vármegye zsidóságának „tömörítése” Mosonmagyaróvárra. A polgármester a mosoni városrészben az Osztermayer utcát, Mosonvár utcát és a zsinagóga környékét jelölte ki a zsidóság lakhelyéül.  Megjegyzik,, hogy mintegy 1300 lélek költözött be a megye különböző részeiből és a városból az itt található lakásokba. A beköltöztetések sem voltak mentesek attrocitásoktól, a kimlei Lunczer család holmiját átkutatva nagy mennyiségű értéket találtak, amelyet a hírek szerint a család a kötelező vagyonbevalláskor eltagadott.

Szörnyű lapozni a korabeli sajtót, ámbár a híradások nem a megsemmisítésre szántak történeteiről szóltak, jóval inkább a hátrahagyott értékek sorsáról, amire sokan azonnal rá szerették volna tenni a kezüket. Beszédes az a dokumentum, amely fölsorolja a polgármesteri hivatal részére elvitt néhány bútordarabot.

„Nem lehet megindultság nélkül szólni a törvényesített embertelenségről. Minden lélek elvesztése tragédia, a megsemmisített közösségé a város tragédiája. A veszteség hatalmas, ehhez hozzá lehet adni a júniust követő fél év szörnyűségeit, a közeledő front elől itt áttereltek, elhaltak számát.

Ne feledjük, az áldozatoknak emberarca van. Nem számok ők, nem nevek egy emléktáblán, fölhangzó gyermeksírások, szerelmek és örömök, fájdalmak és tragédiák. Sorsok.  Mi vagyunk ők” – mondta az agrárminiszter, s hozzátette: „Emlékezni jöttünk ma ide, s kinyilvánítani, hogy nem tudunk, nem is akarunk felejteni. Hogy elmondjuk, hiányoznak az elhurcoltak és meggyilkoltak, hogy elmondjuk, soha többé nem történhet meg az, ami 1944 tavaszán és kora nyarán Mosonmagyaróváron megtörtént.”

Korábbi hírek

Az 1954-es nagy árvízre emlékezünk

Emlékezés az 1954-es nagy szigetközi árvízre, annak 70. évfordulóján   1954 gazdag termést ígérő nyár volt. Az ötvenes évek társadalmi és politikai viszontagságai, ellentmondásai közepette is...

Meghalt Kovács László

Szörnyű év, (évek?). Sorban mennek el barátaink. Kovács Laci, aki "mindig van", egyszerűen elment. Sok jó tanulmányt írt a szél-járásba, jó tanár volt a...

Trianon egykor és ma

Trianon egykor és ma június 4-én Magyarország aláírta a trianoni békediktátumot, amire emlékezni kell. Azt mondják, amelyik nemzet elfelejti a múltját, annak sem...

Szabálytalan köszöntő

Böröndi Lajos 70 éves Szabálytalan köszöntő   Böröndinek, hiába, hogy csak 70 éves, több élete van. Mindenekelőtt említem a Családot, majd az Iskolát, az Irodalmat és a...