12.8 C
Mosonmagyaróvár
2026. április 18, szombat

Zajvédő fal épül Mosonmagyaróváron

Zajvédő fal épül Mosonmagyaróváron

 

A Magyar Közút tájékoztatása szerint idén tavasszal új fejlesztéssel gazdagodik a város, megépül a mintegy 3,5 méter magas zajvédő fal a város 86-os út felőli bevezető szakaszán, a vasúti felüljárótól egészen a lámpás kereszteződésig mind a két oldalon közel 700 méternyi útszakaszon A cél a közlekedésből származó zajterhelés csökkentése, ezzel az itt élők nyugalmának, kényelmének és biztonságának elősegítése.

A munkaterület átadásán-átvételén jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is. „Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem pusztán a zajvédő fal épül meg. A beruházás részeként bővül a közvilágítási hálózat, új kandelábereket és lámpatesteket helyeznek ki, valamint megújulnak a közúti jelzések is. Mindez az itt élők és az úton közlekedők biztonságát és kényelmét szolgálja. A teljes beruházásra közel 340 millió forint áll rendelkezésre.” – mondta el a sajtó jelenlévő képviselőinek.

Szabó Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei vezetője az építmény részleteiről tartott tájékoztatást. Mint mondta a vasúti felüljárót követően az út mentén lakóépületek találhatók 10 – 30 méter távolságra, ahol a zajterhelés meghaladja az előírt határértéket, emiatt kerül sor zajvédő fal építésére.

A kivitelezési munkákat a nyertes kivitelező Vértes-Út Kft végzi, 60 napos átfutási idővel.

 

Korábbi hírek

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...

Folytassuk az elkezdett munkát!

Folytassuk az elkezdett munkát!  Én ugyanaz a Nagypista vagyok Készen állok arra, hogy Mosonmagyaróvárért és a Szigetközért dolgozzak, és továbbra is szolgáljam az itt élők érdekeit...

Zelk Zoltán szavalóverseny – Mosonmagyaróvár

A 120 éve született Zelk Zoltánra emlékeztek   Zelk Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület versmondó versenyt hirdetett Mosonmagyaróvári és a városkörnyéki oktatási...