21.7 C
Mosonmagyaróvár
2026. szeptember 5, szombat

Vasparipa, Magyaróvár – 1913

A vasparipa – Magyaróvár 1913

 

 

 

Az index.hu portálrendszeresen közöl tematikus gyűjteményeket a FORTEPAN anyagából. Erre a magyaróvári fotográfiára leltünk köztük, amelyhez Nádasdy Ádám író fűzött kommetárt.

„Az ajtóban, gondolom, maga Hanzlik úr áll, a tulajdonos, nézi, ahogyan a boldog vevők szanaszét hordják a frissen vásárolt kerékpárokat. De az is lehet, hogy csak beugrottak hozzá biciklin valami alkatrészért. Mindenesetre a nő kezében női vázas kerékpár van, míg a többi mind férfigép, szóval kicsit reklámízű a felvétel. Fájdalmas belegondolni, hogy egy ilyen kis helyen, mint Magyaróvár (mely csak 1939-ben egyesült Mosonnal) naprakész „mechanikai műhely” létezett, amely az éppen forgalomba került nyugati dolgokat is forgalmazta, mint az a plakátokból kiderül. Hová zuhant mindez a második háború után! A műhely a Fő utca 18.-ban működött, Hanzlik úr német lehetett, erre keresztnevének „W” betűjéből következtethetünk, de a vezetékneve olyan általános keletosztrák-nyugatmagyar-északhorvát-délszlovák, hogy azt a Jóisten se bogozza ki. Ha Bécsben élt volna, Hanslicknak írta volna, Pozsonyban meg Hanzlíknak. Testtartásán látszik a támogató jóindulat, mellyel kuncsaftjait szemléli. Isten áldja a tisztes ipart!”

(Fotó: Jurányi Attila / FORTEPAN)

Szöveg: Nádasdy Ádám. Forrás. index.hu

Korábbi hírek

A kő marad

Böröndi Lajos naplójának második kötete megjelenés előtt áll. Ennek ajánlását adjuk most közre:     Kétségek között vergődve is reménykedünk „A kő marad”     Négy év jegyzeteit foglalod össze...

Összetartozunk – Trianon, 1920

Még ma sincs igazán szavunk arra a gyalázatra, emberietlenségre, ami a Trianon kastélyban történt lezárandó a Nagy Háborút. Békeszerződésnek nevezni egyszerűen lehetetlen, hisz a...

Mi kell tudni az anyák napjáról?

  Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország Az Egyesült...

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...