2.8 C
Mosonmagyaróvár
2026. február 7, szombat

Új tűzoltóautót kaptak a dunakiliti tűzoltók

Május 6-án, a Szent Flórián nap alkalmából adták át Dunakilitin azt a tűzoltóautót, melyet egyrészt a Magyar Falu Program 5 millió forintos támogatásával, másrészt az Önkormányzat valamint a község lakosainak felajánlásaiból sikerült megvásárolni a Dunakiliti Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki elmondta: A tűzoltók a társadalom legmegbecsültebb tagjai, hiszen életüket kockáztatva szolgálják egy község, közösség biztonságát. Az a közösségi elhatározás és összefogás pedig, mely eredményeként ma átadásra kerülhetett a tűzoltóautó, egyértelmű jele annak, hogy Dunakilitin is kiemelt értéke, szerepe van munkájuknak.

Az eseményen jelen volt Sallai Péter Tábornok is, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly 150. évfordulóját ünneplő magyar tűzoltóság legyen akár hivatásos, akár önkéntes egység, a közjóért, a társadalom biztonságáért dolgozik. Kiemelte: az önkéntes tűzoltó egyesületek lelkét a közös akarat adja, melyre jó példa a dunakiliti egyesület is.

Kovács Andor Tamásné, Dunakiliti polgármestere megemlékezett az eddigi Szent Flórián napi ünnepségekről és a falu lakosságának méltatása mellett kitért arra is, hogy

a 21. századi Dunakiliti elengedhetetlen része az a modern tűzoltóautó, melyet a közösségi összefogás eredményeként sikerült megvásárolniuk.

Erdős Imre, a Dunakiliti Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke ismertette, hogy hogyan lett a sok éves álomból egy olyan megvalósult eszköz, mely ezután még biztonságosabbá teszi majd a település lakóinak életét.

A beszédeket követően dr. Nagy István hivatalosan is átadta az új tűzoltóautó kulcsát a Dunakiliti Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére.

Forrás: valasztokerulet.drnagyistvan.hu

Fotó: Bánhegyi

Korábbi hírek

Vallomás az anyanyelvről

Tóth László, József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Üzenet a magyar nyelv hetét ünneplők részére (2025. november 13 - december 16)   A nyelv az...

Megalvadt idő

Kétségek között vergődve is reménykedünk Megalvadt az idő? (Néhány éve jelent meg Böröndi Lajos naplójának első kötete, amely 2011-ig tartalmazott bejegyzéseket. A második kötet az idei...

Szívünkben készítsük elő karácsonyt! (Beszélgetés dr. Nagy István agrárminiszterrel)

Szívünkben készítsük elő karácsonyt! Beszélgetés dr. Nagy István agrárminiszterrel, országgyűlési képviselővel   Ha nem vigyázunk, belülről nem leszünk felöltözve, mondja dr. Nagy István a térség országgyűlési képviselője,...

Szabadság nélkül nincs jövő

Szabadság nélkül nincs jövő A sortűz áldozataira emlékeztek Mosonmagyaróváron   Október 26-ka szomorú nap Mosonmagyaróvár történetében, A budapesti eseményeket hallva ezen a napon egyetemisták, diákok, gyári...

Dr. Bella Sándor elment

Elment a lokálpatrióta díszpolgár 2025-10-21 A mosonszentjánosi temetőben örök nyugalomra helyezték az életének 95. évében, pénteken elhunyt id. Bella Sándort, Jánossomorja város díszpolgárát, Magyar Arany Érdemkereszttel...