12.8 C
Mosonmagyaróvár
2026. április 18, szombat

Tanáraira emlékezett Répceszemere

Április 10-én a Répceszemeréért Egyesület emléktáblát avatott a településen valaha tanítók emlékére. Ebből az alkalomból két kötetet is bemutattak. Az egyik a szemerei iskolák történetét dolgozta fel, s a jánossomorjai Bella Sándor munkája, a másik Fejezetek Répceszemere történetéből címet viseli, s egy 2001-es falutörténet bővített kiadása.

A számos meghívott vendék ünnepi ökumenikus szentmisén vett részt a templomban, ezt követte a táblák leleplezése, s délután a két könyv bemutatója. A bemutatón Radics László korábbi polgármester vetítettképes előadás keretében mutatta be az iskolák történetét (ma nincsen iskola a településen), ezt Bella Sándor élvezetes könyvbemutatója követte. Oldorics Olivia Böröndi Lajos költő (aki Répceszemerén élt 10 éves koráig) Répceszemere című versét adta elő. A kislány előadása nagy sikert aratott.

A Fejezetek … kötetet a szerkesztő dr. Kovács András mutatta be.

A rendezvényem megjelent Gyopáros Alpár, aki Réceszemere országgyűlési képviselője is.

Korábbi hírek

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...

Folytassuk az elkezdett munkát!

Folytassuk az elkezdett munkát!  Én ugyanaz a Nagypista vagyok Készen állok arra, hogy Mosonmagyaróvárért és a Szigetközért dolgozzak, és továbbra is szolgáljam az itt élők érdekeit...

Zelk Zoltán szavalóverseny – Mosonmagyaróvár

A 120 éve született Zelk Zoltánra emlékeztek   Zelk Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület versmondó versenyt hirdetett Mosonmagyaróvári és a városkörnyéki oktatási...