14.1 C
Mosonmagyaróvár
2023. szeptember 26, kedd

Születésnap fúvószenével

Vasárnnap (október 25-én) délután Moson egyik kis utcájánál csendben gyülekeztek a Kühne Koncert Fúvószenekar zenészei. Köszönteni jöttek, egykori zenésztársukat, aki évtizedeket töltött a fúvósok között. A most 80 éves Kozma Sándor örökös tagja a zenekarnak, bár már visszavonult az aktív zenéléstől, őt köszöntötte meglepetésszerűen a fúvósok kis csapata Hernádi Sándor korábbi karmester vezényletével.

A Jászkun induló eljátszása után Sanyi bácsi kérésére a Szamosmenti indulót is eljátszotta a zenekar, bár a megilletődéstől alig tudott megszólalni. Az utcán végigáradó fúvószene kicsalta az utcabelieket is a porták elé és tapssal jutalmazták a produkciót. Ezután az ajándékok átadása következett, a zenekar nevében Vámos Gábor zenekari elnök adta át a Szellőrózsa ABC tulajdonosainak ajándékával és jókívánságaival egyetemben. A gratulációk fogadása után egy-egy pohár innivaló is jutott a vendégeknek.

Korábbi hírek

Helytörténészi találkozó a felvidék Udvardon

Újabb mérföldkőhöz érkezett Udvard   A jövőt csak akkor formálhatjuk megfelelően, ha ismerjük múltunkat és őseink erényeit. Ehhez pedig szükség van azok áldozatos munkájára is, akik...

Megjelent a szél-járás második száma

Gazdag tartalommal jelentkezett a szél-járás, a régió kulturális folyóirata. Az irodalom rovatban Jávor Miklós debütál novellájával, de  az olvasó megismerkedhet a Szigetköz Natúrpark történetével,...

Szél-járás

Az idén 16. évfolyamába lépett szél-járás folyóirat első száma a napokban lát napvilágot. A történelmi régió egyetlen kulturális folyóirata most is szemléz Bécs, Pozsony,...