4.2 C
Mosonmagyaróvár
2023. január 31, kedd

Szívünk nem ereszti el (Jahn Mari emlékezete)

 

Jahn Mari emlékezete

 

Szívünk nem ereszti el, akit nagyon szerettünk. Valójában a múlt idő sem megfelelő, ha Jahn Marira gondolok, mert a volt és a van kategóriája ebben a térben nem sokat jelent. Csak azért, mert Jahn Mari meghalt, mert nem szaladunk egymás felé, hogy minél előbb megöleljük egymást Felsőpulyán, vagy Bécsben, még nem jogosít fel arra, hogy búcsúzzak tőle.

Hisz szeretjük egymást most, jelen időben is. Mert a szeretetnek nincs múlt ideje.

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért van az, hogy valakit meglátunk, és tudjuk, hogy mindig, meg örökké, meg most, meg valami titokzatos időben. Marival így vagyok én, hogy úgy szeretjük egymást, mint ahogyan az idősebb nővér az öcsköst, ahogyan az együtt pendülők szeretik egymást.

Ahogyan lelépett Innsbruckban a vonatról, már oda volt a bokája.  Vagy tíz éve történt.

Nem kellett volna rögtön félrelépni, mondtam neki, csak azért, mert Kornél nincsen itt – mondtam neki. Huncut mosollyal a fájdalom könnyein át nézett rám, s mondtam, hogy hazaviszem Bécsbe, hiszen autóval vagyok.

De beszállok a benzinbe mondta. – A fenét szállsz be, mondtam én. S ha útközben pisilni kell, majd szólsz, s én ölben beviszlek egy toalettbe.

Csak nézett rám huncutul szemüvege mögül, de inkább kibírta Bécsig, hogy erre ne kerüljön sor.

Tudta, hogy megtenném.

Csak beszélek, beszélek, hogy ne kelljen sírni. Ilyen a férfiember, ha úgy érzi, nem tudta igazán kimutatni a szeretetét. Mert nem volt köztünk két egyenes szó soha. Csak görbe, olyan évődős.

A férjével is ilyen volt. Kornél imádta, s Mari imádta Kornélt, és szekálták egymást, és élvezték egymás szeretetét, amibe beengedtek engemet is.

De jó volt lubickolni ebben a szeretetben!

Tulajdonképpen nekrológot írnék, de Mariról nem lehet nekrológot írni, mert letol érte. Hülyeség, mondaná. Ez meg mire való. Hisz meghalt valaki, akit el szeretnél felejteni? Az hiányozna neked! Hogy múlt időben írjál rólam! Akkor nem tudsz semmit az életről. Nincs múlt idő. Igyál valamit, az meglátszik rajtad.

Ez volt Jahn Mari, akit sokan szerettek. Aki mindenkinek igent mondott, aki kért tőle. Aki segítette az egyházi szervezeteket ugyanúgy, mint az osztrák magyarok központi szövetségét. Az, hogy ezért nem mindig köszönetet kapott, nem érdekelte igazán. Nem csupán megbocsájtó volt, de túlontúl nagyvonalú is.

Neki volt igaza. Hisz mit viszünk magunkkal abban a batyuban? Semmit.

Tudtam, hogy dr. Brandenstein Béla lánya volt, de magáról, s a múltról, szinte semmit nem mesélt. Mikor édesapjáról könyvet jelentettünk meg csöppnyi kis magánkiadómban, azt is csak tudomásul vette. Mintha nem igazán szerette volna, hogy a múlt egy kis felhasított résén bepillantunk a család életébe.

Pedig fel kell nyitni ezt a szelencét, hogy szerény, de belül fénylő élete, és szeretete eltöltsön bennünket azzal az örömmel, hogy szerethettük őt.

Budapesten született 1938-ban, édesapja Brandenstein Béla báró, filozófus, magyar bölcsész, édesanyja Brandenstein Magdaléna bárónő, született Cserneki és Tarkeöi Dessewffy.

A 2. világháború végén a menekülő civilek között nagy számban ott találni a konzervatív politikai gondolkodású értelmiségieket is. Az országot elhagyók egyike volt báró Brandenstein Béla (1901–1989) a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem filozófiaprofesszora, a Magyar Filozófiai Társaság akkori elnöke is

Mária 1945. márciusában menekült három nővérével, valamint egy öccsével Ausztriába. A család lovaskocsival vándorolt Ausztrián keresztül-kassul, hogy eljusson Svájcba, édesapjuknak volt munkavállalási engedélye, azonban csak a családja nélkül engedték volna be Svájcba. Emiatt a család Bangs községben, Vorarlbergben, közvetlenül a svájci határnál a legszűkösebb körülmények között (még éhezett is) húzta meg magát. Mária és a testvére, Vera, rövidesen „pápai gyermekekként“ Bregenzben, a Sacré Couer Riedenburg intézetében talált felvételt. Ez annyit jelentett, hogy a Vatikán fizette a tandíjukat. 1949-ben édesapját a Saarbrücken-i egyetemen felvették rendes tanárként a bölcsészkarra, és Mária ott végezte a gimnáziumot.

1967-bén Bécsben férjhez ment Jahn Kornél, okleveles mérnökhöz.

Bécsben újságírónak tanult, azonban az első leánya, Alexandra születése miatt disszertációja előtt félbeszakította tanulmányait. 1973-ban megszületett a második lánya, Susanne. 1950 közepe óta a nyarakat majdnem mindig családja körében, Brusino Arsizico-ban, a Lugánói-tó mellett töltötte.

Évek hosszú során dolgozott a Julius Morel egyetemi tanár alapította Magyar Egyházi Szociológiai Intézetnek.

Ugyancsak évtizedeken keresztül fáradthatalanul tevékenykedett az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségében, a Kaláka Clubban. Számtalan fordítást készített magyar nyelvről németre.

2019-ben Kornél elhalálozott, s ezt a csapást Mari nem igazán tudta kiheverni. 2022-ben ment el, hogy Kornél ne unatkozzon odaát egyedül.

Ezeket a személyes biográfiai adatokat böngészve egy ismeretlen arc néz vissza rám, egy szomorú arc, aki rosszalja, hogy barátságunkat e titkok fölfedésével nehezítem.

Felemelt újjal, mosolygó arccal dorgálna, de ez a kép is elúszik az idő hátán.

Utoljára Pulyán találkoztunk, s egy-egy üzenet ért el hozzám, s aztán a szomorú hír, hogy Mari meghalt. Ez olyan hihetetlen volt, hogy még ma íz furcsa ízt érzek a számban, ha eszembe jut. Mert a szeretet nem múlt el.

Édesapja vallotta: Az ember természeti és természeten kívüli lény egyszerre, akinek egysége és kettőssége együtt adja hiteles képét. Az emberi természet csak természetét meghaladó módon lehet teljesség. Az ember és a világ Istenre mutat, vele lesz teljes.

Jahn Mari e teljesség birtokosaként volt egyedi és különleges. Nem véletlen, hogy nem múló szeretettel szeretem, és e múlhatatlan szeretet nem engedi meg a múlt időt.

 

Böröndi Lajos

 

Korábbi hírek

A doni áldozatokra emlékeznek

Harmincegy éve emlékeznek január 12-én Püskin a Donnál elesett hősökre. AZ idén sem lesz ez másképp. Program a mellékelt meghívóban.

Szívünk nem ereszti el (Jahn Mari emlékezete)

  Jahn Mari emlékezete   Szívünk nem ereszti el, akit nagyon szerettünk. Valójában a múlt idő sem megfelelő, ha Jahn Marira gondolok, mert a volt és a...

Duray Miklós halálhírére

Hrubik Béla facebook bejegyzésével búcsúzunk a neves felvidéki politikustól. Szavak helyett Búcsú Duray Miklóstól Ha ezt most nem írom ki magamból, ezt a fájdalmat, amit érzek, már...

Mezey László Miklós „Megjöttem, újra elmentem”           Böröndi Lajos 2007-2010 közötti naplója   Naplót az ember azzal a kíváncsisággal olvas, hogy beleláthat az írója fejébe. Ez még...