| Azt veszem észre magamon, hogy lassanként másként nézek a világra, mint néhány éve, s nem is szólva a korábbi évekről. Valaha fontosnak vélt dolgok mára nem tűnnek annak. Nem mondom, hogy alapvetően feje tetejére állt bennem a világ, de jelentéktelenebbé vált. Nem érdekel például a megjelenés. A leendő könyv igen, de az, hogy egy folyóirat verset hozzon tőlem, kevésbé. Az elmúlt héten kaptam egy folyóiratot (Magyar Múzsa), benne könyvemről egy recenzió. Két nap múltán olvastam el. Egy-egy írás elkészítése után sincs már az az érzés, hogy minél előbb jelenjen meg. Például ami a Moson értéktárban van (Irodalmi élet Moson vármegyében), az nem csak a kérés miatt készült el, hanem mert kidolgoztam érettségi tételként. Pedig szép a kiadvány, a tanulmányért még fizettek is. A Behódolt welszi bárdok kora című könyvről írt ismertetésem Deák Ernő szerint kiveri majd a biztosítékot. (Így írták a címet nem Wales) Szerintem az csak azt bizonyítaná, hogy ugyanazt a könyvet másként olvastuk. De nem izgat. Nem fontos annyira a reakció, az a fontos, hogy én magamat hogyan fogalmazom meg ezekben a dolgokban. Olyan pedig, hogy irodalmi élet, nincsen. Volt, de megszűnt, tönkrement. Vannak művek, és van kis számú olvasó. A mennyiség egyébként sem csap át minőségbe. Az öregedő lélek iratja ezt velem? Lehet. A világ egyébként is túl veszélyes hely lett a magamfélék számára. |
Szemlélődés
