2.8 C
Mosonmagyaróvár
2025. február 7, péntek

Széchényi Imre grófra, Balatonföldvár alapítójára emlékeztek

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke a 2021-es esztendő elején hivatalosan is meghirdette a Széchenyi-évet. A Széchenyi-család tagjai azt szeretnék, ha az általuk kezdeményezett kulturális programsorozathoz minél többen csatlakoznának, ugyanis szeptember 21-én ünnepelhetjük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját.

A Széchényi-év egyik programjának is felfogható Balatonföldvár nyár eleji ünnepsége, amikor a városalapító Széchényi Imre grófra emlékeztek június 19-21-e között.

A város szervezte ünnepségsorozatot segítette a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, akinek főigazgatóját – dr. Szakály Sándort – a település díszpolgárává is avatták a nyitó ünnepségen.

Balatonföldvárt Széchényi Imre és Széchényi Viktor hozta létre 125 éve azzal a céllal, hogy fölvirágoztassák a Balatont.

Széchényi Imre alakja azért is jelentős, mert a XIX. század végi arisztokrácia szerepe elhomályosult az idők során, holott a Széchényihez hasonlók sokat tettek a köz javára.

Széchényi Imre Gróf Széchényi Lajos unokája a századforduló parasztkérdésének legjobb ismerője.  A családi hagyományoknak megfelelően Angliában tett körutazást, majd amerikai körútja után Somogyban telepedett le.

Amerikában két kérdéskör érdekelte: miért alacsony az amerikai búza önköltsége, s hogyan él az amerikai farmer, mi a titka a farmergazdaságnak. Látta, hogy az USA virágzásának a titka az óriási belső piac, valamint a demokrácia szükséges kelléke a gazdasági virágzásnak. Megfigyelte a mezőgazdaságban alkalmazott technikát, mely megkönnyítette a munkát, és csökkentette az önköltséget. Felismerte, hogy a gazdasági fejlődésnek kiinduló pontja a technika fejlesztése. Hazatérte után tapasztalatait itthon hasznosította, és Amerikai levelek címen tette közzé.

Somogyban iskolákat alapított, hatékonyan részt vett a filoxéra nevű gyökértetű okozta károk elhárításában. Törlesztéses hitelt szerzett a fonyódi szőlősgazdáknak, melynek segítségével homokos talajon telepítettek szőlőültetvényeket.

De a sport területén is jelentős volt tevékenysége, kezdeményezője volt a Magyar Olimpiai Bizottság megalapításának, s atlétikai klub első alelnöke is volt.

Nem véletlen, hogy a gazdag életmű jelentőségére egy szakmai kerekasztal beszélgetésen hívta fel a figyelmet Ujváry Gábor, a Veritas intézetvezetője, Nagy István agrárminiszter, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Estók János, Mezőgazdasági Múzeum igazgatója.

A harmadik napon tartott konferencián jelen volt és köszöntőt mondott Boross Péter egykori miniszterelnök is, aki somogyi születésüként sokat tud a Széchényiek ottani munkájáról.

Az ünnepségsorozat szép pillanata volt, amikor a Balaton partján szobrot avattak a grófra emlékezve, aki, ahogyan Estók János mondta: „méltatlanul kiesett a magyar közgondolkozásból”.

Böröndi Lajos

 

 

 

Korábbi hírek

Ismét fellobban az emlékláng Püskin

A doni áldozatokra emlékeznek január 12-én 18 órakor a Püski templomban, illetve a templom előtti téren. A főhajtásra mindenkit szeretettel várnak!

Tíz éve halt meg – Sarkady Sándor interjú

2014 decemberében hunyt el Sarkady Sándor költő Sopronban. Egy 2005-ben készült interjúval emlékezünk rá. Éltem néha másnak Beszélgetés Sarkady Sándor költővel Verset olvasva sokszor véli úgy az...

szél-járás

Megjelent a szél-járás folyóirat új száma, benne Léphaft Pál újvidéki karikatúrista mutatkozik be, munkásságáról Bence Lajos, lendvai költő értekezik. A lap Sárándi József költőt búcsúztatja,...

Búcsú Sárándi Jóskától

Kedves Jóska! Hát elmetél te is. Mostanság nagyokat suhint a kaszás, viszi barátaimat, akiktől el sem tudtam köszönni. Még kis sem hevertem, Kerék Imre távozását,...