21.7 C
Mosonmagyaróvár
2026. szeptember 5, szombat

Összefogtak az iparosok

Összefogtak az iparosok

(Mobil röntgengépet adományoztak a mosonmagyaróvári kórháznak)

 A 123 éves Mosonmagyaróvár és Környéke Ipartestület vezetősége  a kórházzal egyeztetve arra a következtetésre jutott, hogy egy japán mobil röntgenkészülék beszerzésével járul hozzá a jobb, és hatékonyabb ellátáshoz.

Levélben fordultak tagjaikhoz, hogy a Segédlevél Közhasznú Alapítványon keresztül a készülékhez pénzt gyűjtsenek, amely bruttó 20 millió forintba kerül.

A felhíváshoz ebben a nehéz gazdasági helyzetben is szívesen csatlakozott a tagság, s rajtuk kívül számos szimpatizáns. Winkler Károly Elnök Úr így a decemberben elején fogalmazott köszönőlevelében örömmel írhatta, hogy a gép ára összegyűlt.

A készüléket dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Széles Sándor kormánymegbízott jelenlétében december 18-án adták át dr. Bertalan István kórházigazgatónak

Korábbi hírek

A kő marad

Böröndi Lajos naplójának második kötete megjelenés előtt áll. Ennek ajánlását adjuk most közre:     Kétségek között vergődve is reménykedünk „A kő marad”     Négy év jegyzeteit foglalod össze...

Összetartozunk – Trianon, 1920

Még ma sincs igazán szavunk arra a gyalázatra, emberietlenségre, ami a Trianon kastélyban történt lezárandó a Nagy Háborút. Békeszerződésnek nevezni egyszerűen lehetetlen, hisz a...

Mi kell tudni az anyák napjáról?

  Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország Az Egyesült...

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...