Kétségek között vergődve is reménykedünk
Megalvadt az idő?
(Néhány éve jelent meg Böröndi Lajos naplójának első kötete, amely 2011-ig tartalmazott bejegyzéseket. A második kötet az idei könyvhéten jelenik meg Megalvadt idő címmel, s a 2015-ig terjedő időszakot öleli fel. A napi jegyzetek mellett ez a kötet is tartalmaz verstöredékeket, recepteket. A bevezető interjút tesszük most közzé.)
- Négy év jegyzeteit foglalod össze ebben a kötetben. Az előző kötet 2010 decemberével zár, ez 2014 júniusával. Ezek a dátumok egyféle korszakhatárok az életedben?
- Igen, Állomások. Nem csak időben, munkahelyváltoztatásokban határok, de a gondolkodásban is. Alapvetően nem változott meg világlátásom, de higgadtabb lettem, talán megfontoltabb is, tudom a dolgokat többféle nézőpontból szemlélni.
- Bár 2003-ban Feketeerdőre költöztél, ott építkeztetek, mégis minden Mosonmagyaróvárhoz köt.
- Természetesen, nem csak a munkahelyek, a kapcsolatok, de a város viharos történetével való azonosulás is. A se vele, se nélküle érzés, hogy Babitsot citáljam. Ennek a városnak érzem minden rezdülését, tanulmányozom múltját, látom jelenét, ismerem embereit. Itt éltem le az életemet. Ez a napló is erről szól. 2010 novemberében az új polgármester (dr. Nagy István) felkért tanácsadójának, sajtósának, közéleti pályája elején számított rám. S kialakult köztünk egy olyan bizalmi kapcsolat, amely azóta is tart, s kiállta az idő próbáját. Pedig sokan próbálták ezt széttépni. Nem sikerült. Ez a kötet valójában erről az időszakról szól, s 2014 pedig azért egy új cezúra, mert a Földművelési Minisztérium államtitkáraként az ő élete nagyot fordult, s szerette volna, ha vele tartok Budapestre.
- Vele is mentél.
- Nem volt könnyű a választás. Még öt év volt a nyugdíjig, tudtam, hogy a hivatalban nem maradhatok, bár az új polgármester kért erre. De más világ szelét éreztem, s olyan személyi változások bekövetkeztét láttam, amelyek nem voltak ínyemre valók. Bár féltem a nagy váltástól, a fővárost nem éreztem nekem valónak, de izgatott az a világ is, így mentem főnökömmel. Végül nem bántam meg.
- Hogyan? Hiszen nem éppen szépen váltak meg tőled.
- Ez a napló harmadik része már, de elmondhatom, megismertem egy másik világot, a politika világát, az emberi kapcsolatok másságát. S de szövődtek barátságok is. Jó volt belelátni abba a világba, amely nem a természetességen alapul.
- Milyen volt az utolsó mosonmagyaróvári négy év.
- Felszabadult voltam. Sokat dolgoztam, s itt derült ki, hogy nem vagyok bosszúálló, hogy a jó dolgokat elősegíteni jó érzés. Ahol tudtam, segítettem, közvetítettem, elhittem, hogy egy kitűnő helyen lévő város nem csak gazdasági fejlődésre ítéltetett, hanem kulturálisan is lehet nagyváros. Nem rajtam múlt, hogy aztán a rákövetkező tíz év ez utóbbi elvárást nem teljesítette. A gazdaságit igen. Csakhogy ez önmagában nem érték.
- Céget is alapítottál, könyviadással foglalkozót.
- Ami azóta is megvan. S ha most valaki azt hiszi, hogy ez üzlet volt, akkor téved. Elsősorban a régió múltjával foglalkozó könyveket adtam ki. Elsőként Bél Mátyás Moson megyéről szóló könyvét, s legutóbb szülőfalum (Répceszemere) iskolatörténetét. És 1956 mosonmagyaróvári történéseinek feldolgozását. Például a sortűzper peranyagát. Vagyis nem nyereségorientált a cég. Éppen csak működik, úgy, hogy minden megtermelt forint megy adókra és új kiadványra. Ez a cég volt tulajdonosa az általam életre keltett Mosonvármegye című lapnak, amelyet aztán „kiszerveztek” tőlem, s ez adja ki a szél-járás című folyóiratot is. Gondolkodok a megszüntetésén, hisz nincsen, aki folytassa.
- Ezek a kiadványok nem biztos, hogy egyszemélyes vállalkozásként kellene, hogy létrejöjjenek, csak fölismerte a város fontosságukat, és támogatta.
- Csak hiszed. Miniszter úr ugyan segített egy-egy könyv megvalósításában, különösen a Moson megyei zsidóság történetét feltáró három kötetes munka megjelentetésében, és a Mosonmagyaróvár monográfiájának létrejöttében. A város nem. De nem is fordultam támogatásért 2016-tól számítva, miután egy már megítélt folyóirattámogatást letiltott a polgármester. De ezekről a következő kötet följegyzéseiben lehet majd olvasni.
- Életed szép periódusának tekintetted a mostani kötet négy évét, akkor miért Megalvadt idő a cím?
- Mert az embernek az az érzése, hogy mindezek ellenére mozdulatlan, változatlan világban él, az alapkérdések ugyanazok, a küzdelem hiába való. Hogy minden, ami történik, csak egy rossz film újra forgatása. Mozgásban van minden, ez azonban olyan, mint egy lassított felvétel, amely mindig visszaugrik az elejére. Másként azért ez a cím, mert abban a kicsinyes közegben, ahol éli az ember az életét, még jobban érzi lelassultnak a mozgást. Harmadrészt persze azért is, mert figyelemkeltő.
- Elég pesszimista gondolat ez a fentiek után. Nem lehetséges, hogy ez a pesszimizmus is csak álca?
- Nyitva maradhat a kérdés. De ki érzi magát jól egy olyan világban, ahol a másik eltörlésének a vágya dominál. A cím valóban nem arra a négy évre utal, hanem egy általános érzésre.
- Ez az érzés verseidben is megjelenik?
- Ha csak a nyolcvan címűre gondolok, amit a mosoni zsidók deportálásának évfordulójára írtam, minduntalan fölötlik bennem az, hogy közben a halálba terelteket a zsalugáterek mögül figyelik a mélyen „vallásos”, szeretettől átszellemültek, alig várva, hogy a hátra maradt értékeket megkaparintsák. Bármikor, bárhol újra megtörténhet bármelyik csoporttal ez.
De hetven fölött miben reménykedjen az ember? Bezárja magát egy belső világba, ahova nem enged be bárkit. Mivel túlélni nem lehet, élni szeretne csak.
- De az írás a remény maga, különben hogyan lehetne írni?
- Igen Most megfogtál. A versírás végül arról is szól, hogy a keserűség ellenére sem adjuk fel.
- Miért kell közreadni a 2011 óta keletkezett jegyzeteket? A fentieket hallva van ennek értelme?
- Hogy megmaradjanak. Hátha mégis csak van egy ember Ninivében, aki Jónást meghallgatva elgondolkodik kissé. Vagyis maradjunk abban, hogy kétségek között vergődve is reménykedünk. Ott belül. De a jegyzetek közreadásának van egy másik értelme is. Egyre erősebben hiszem, hogy a jelen tényeinek rögzítése segíthet abban, hogy visszafelé ne tudják meghamisítani a múltat. Ne tudják csak úgy átírni. Ne tudjanak engem sem meghamisítani, besározni, vagy egekbe emelve magasztalni. Követtem el hibákat és tettem jót is a városért, ahol életemet kénytelen voltam leélni.
- Ott tartottunk az előző kötet végén, hogy a polgármesteri hivatal dolgozója lettél.
- És ott is fejeződik be a mostani kötet. És bezárult egy ajtó, s rögtön ki is nyílt egy másik.
