14.1 C
Mosonmagyaróvár
2023. szeptember 26, kedd

Huszonöt éves a MPKE

Huszöt éves polgárok

A napokban tartotta tisztújító közgyűlését az idén huszonöt éves Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE). A tagság ismét Szabó Miklóst választotta elnökéül, az alelnökök Lendvai László és Vida István lettek.

Szabó Miklós elnöki beszámolójában kitért a 2019-es önkormányzati választások tapasztalataira. Rámutatott: noha két fős képviselői frakciójukkal az önkormányzat legerősebb ellenzéki képviselő-csoportja lettek, az utolsó pillanatban meghiúsított teljes ellenzéki összefogással átvehették volna Mosonmagyaróvár irányítását.

A CoVid-járvány megnehezítette az egyesület működését. Pénzadománnyal és munkájukkal segítették ez idő alatt az Egyesített Szociális Intézmény tevékenységét. Közeljövőbeli feladatuk a fiatalítás és tagtoborzás, valamint kommunikációs lehetőségeik bővítése. Továbbra is elsősorban várospolitikai kérdésekkel kívánnak foglalkozni. Ugyanakkor úgy vélik, a mai hideg polgárháborús viszonyok közepette még inkább felértékelődik az MPKE képviselte kulturált közéleti vitastílus s a párbeszéd megőrzésének képessége. A Széchenyi áhította polgári „ elme súrlódás” fóruma kívánnak maradni.

Korábbi hírek

Helytörténészi találkozó a felvidék Udvardon

Újabb mérföldkőhöz érkezett Udvard   A jövőt csak akkor formálhatjuk megfelelően, ha ismerjük múltunkat és őseink erényeit. Ehhez pedig szükség van azok áldozatos munkájára is, akik...

Megjelent a szél-járás második száma

Gazdag tartalommal jelentkezett a szél-járás, a régió kulturális folyóirata. Az irodalom rovatban Jávor Miklós debütál novellájával, de  az olvasó megismerkedhet a Szigetköz Natúrpark történetével,...

Szél-járás

Az idén 16. évfolyamába lépett szél-járás folyóirat első száma a napokban lát napvilágot. A történelmi régió egyetlen kulturális folyóirata most is szemléz Bécs, Pozsony,...