30.6 C
Mosonmagyaróvár
2026. július 10, péntek

Gál Sándorra emlékeztek

A Kassához közeli Buzitán Gál Sándorra emlékeztek május 20-21-én. Az egy évvel ezelőtt elhunyt felvidéki író költő ebben a szép kis faluba költözött néhány évtizede, írói pályájának több kötetnyi termése is itt keletkezett. Volt színházi szakember, újságíró, az Anyanyelvi Konferencia jelese. Verseket, jegyzeteket, naplót, színpadi darabokat ugyanúgy jegyzett mint novellákat.

A Mosonvármegye Kiadó jelentette meg 2020-ban Gál Sándor Belső Univerzum című naplóját, amely egy év (a 80.) feljegyzéseit tartalmazza.

20-án szavalóversenyt tartottak Buzitán, 21-én pedig pályatársak, barátok emlékeztek rá. Többek között Böröndi Lajos költő-szerkesztő-kiadó, aki a fenti napló rendezte sajtó alá.

Gál Sándor egyébként munkatársa volt a szél-járásnak, az elmúlt évtizedben alig volt lapszám, amelyikben ne szerepelt volna.

Korábbi hírek

Összetartozunk – Trianon, 1920

Még ma sincs igazán szavunk arra a gyalázatra, emberietlenségre, ami a Trianon kastélyban történt lezárandó a Nagy Háborút. Békeszerződésnek nevezni egyszerűen lehetetlen, hisz a...

Mi kell tudni az anyák napjáról?

  Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország Az Egyesült...

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...

Folytassuk az elkezdett munkát!

Folytassuk az elkezdett munkát!  Én ugyanaz a Nagypista vagyok Készen állok arra, hogy Mosonmagyaróvárért és a Szigetközért dolgozzak, és továbbra is szolgáljam az itt élők érdekeit...