15.1 C
Mosonmagyaróvár
2022. július 6, szerda

Emlékezni méltó módon – Ez Mosonmagyaróváron nem mindig sikerül

Egy város emléktáblái, szobrai azt is jelzik, hogy a benne élők hogyan becsülik meg elődeiket, kiket tartanak példaképüknek, hogy őrzik értékeiket.

Az országot járva nagyon sok szép, jó példa található az elődök tiszteletére.

Mosonmagyaróváron vegyes a kép. De ez akár természetesnek is tekinthető, hisz Trianon országcsonkítása után a hajdani Moson vármegye megszűnt, hóhérai kegyetlen munkát végeztek, a magyar elem kiiktatása elsődleges cél volt.

A város polgárai meghúzták magukat, az elit elköltözött, a hivatalnok kar megsemmisült. Aztán a második nagy háború utolsó napjaiban az erre menekültek átjáróháza lett. Előtte még haláltáborba küldte zsidó lakosságát, német ajkú polgárainak nagy részét kitelepítették a háborút követően.

A maradék város vegetált. S jött 1956. AZ újabb halálos seb. Ennek emléke máig nyitott seb.

Moson

Legszebb szobra talán a Lebó alkotta Szent István szobor. Erőteljes országalapító fogadja a Keletről érkezőket.  Ehhez még az Erzsébet téri emlékkő társulhat, a lassan ébredő városrész ezer éves múltjára emlékeztetve.

Volt valaha egy József Attila mellszobor is, azt elvitték innét, ámbár József Attila nem kötődik a városhoz. Azért nem gond, ha nagy költőink az irodalom egészére, a nemzet egészére, a nyelv egységére emlékeztetnek.

Radnóti szobra születésének századik évfordulójára készült el, a róla elnevezett utca elején – kissé elhagyatva és elfelejtve – található. Ezen a tájon – Abdán – gyilkolták meg nyilas „testvérei”.

Egy-egy megjelölt ház emlékeztet arra, hogy a városrészhez ragaszkodó lokálpatrióták nem szeretnének felejteni. Flesch-tábla, a Korona szállót megjelölő táblácska, a holokausztra emlékező – viharos előtörténete az egységes város szégyene – s a Fehér Ló Közösségi Ház előterének táblái.

A két városrész között

Ha a történelmi Magyaróvárt tekintjük, akkor a valahai Sattler-villa (néhai Tüdőgondozó Intézet) nem része Magyaróvárnak. Nem is említenénk, ha talán a legdrágább, és legnagyobb emléktábla nem őrizné rajta a kétes hírnevű, nyilasokkal kollaboráló polgármester emlékét, aki Moson vármegye zsidó lakosságának haláltáborba hurcolásában nyugodtan nevezhető bűnrészesnek. Igaz, ő 1944. december elején a magyaróvári temetőben öngyilkos lett, s halála napján (!) a hivatalos város koszorúzást tart felújított (!) sírjánál. Ha ezt kötődés a múlthoz, akkor hátborzongató kötődés.

A zsidó temető előtti tér azonban nyugodtan nevezhető méltó mementónak.

Gulyás Lajos emléktábla található az egykori polgári iskola falán, a mártír lelkészről itt utcát is neveztek el.

Viszont az iskola faláról hiányzik egy emléktába, az évtizedekig itt igazgatóskodó Vass Mártáé, aki ugyan nem szerepelt az elhurcolandók listáján, s nem is tudott egy jó ideig, hogy távoli zsidó felmenői is vannak, az utolsó pillanatban sikerült feltuszkolni a halálba vivő vonatra. A legenda szerint útközben halt meg, s dobták ki a vagonból.

Az evangélikus templom melletti Trianon-kereszt méltó emlék, de vele szembe a város legrondább „szobra”, áll, amely az Uniohoz csatlakozásra emlékeztet. Egy időben az egyik párt aktivistái gyászszalaggal burkolták be.  A kutya nem nézegeti.

Magyaróvár

Gazdag táblákban és szobrokban a városrész. Giesswein szobra a templom mellett, s Szent Lászlóé ugyanott. S az egyetem parkja az ország első gazdasági akadémiájának mellszobraival van tele. Érdemes tanulni, hogy hogyan kell megbecsülni elődeinket!

Fekete István kutyás szobra telitalálat, ő itt volt gazdász hallgató, van kötődés. S Lénau padja is a Vár udvarában szép emlék, a híres – harmadrangú – osztrák költő töltött itt némi időt, de a tanulmányok helyett inkább foglalkozott a korsók ürítgetésével.

Nem gondoljuk, hogy minden táblát – pedig a Piarista iskola falát érdemes „átolvasni” – meg kellene említenünk, de Gyurkovics-szobrát nem hagyhatjuk szó nélkül. A híres költőnek semmi köze nincsen a városhoz. Az, hogy rokona festménygyűjteményét valamikor – még a szocialista időkben – megvásárolta a város, nem tekinthető annak. Mégis a Fő utcát az ő szobra uralja.

Nem is lenne zavaros a szoborállítás a városban, ha lenne szobra Kormos Istvánnak – emléktábla és utca őrzi a nevét – s netán annak a Hárs Ernőnek, aki az Akócs-malomban született, Magyaróvárhoz kötődött élete végéig, ő fordította le a portugál nemzeti eposzt, s neves költő volt.

Talán ezért?

A Gyásztér

a város legszebb, legfájóbb szobra a Golgota a Gyásztéren. Ez lehetne az a műalkotás, amelyhez minden betérőt el kellene kalauzolni. Hogy ne csak kitévedjenek a vérrel áztatott térhez.

Ehhez azonban valamiféle városmarketingre is szükség lenne.

bl.

Korábbi hírek

A felejtés lenne a legnagyobb szégyen

Városunk történetének legsötétebb, legszörnyűbb éve volt 1944. Olyan szégyenfolt, amely letörölhetetlen. Olyan fájdalom, amelyet csak enyhíteni lehet, elmulasztani nem. És a felejtés lenne a...

Pathy Lívia kitüntetése

A felsőőri két tanítási nyelvű gimnázium tanár a Pathy Lívia, aki a napokban vette a magyar nyelv megőrzése érdekében végzett tevékenységéért a Magyar Arany...

Idén háromnapos a Ladikos Fesztivál Mecséren

  Fergeteges Fesztivál a mecséri Duna parton A Covid előtti állapotokat szeretné újra felidézni idén a mecséri Duna parton a XVII. Ladikos Fesztivál június 10-12. között....

Gál Sándorra emlékeztek

A Kassához közeli Buzitán Gál Sándorra emlékeztek május 20-21-én. Az egy évvel ezelőtt elhunyt felvidéki író költő ebben a szép kis faluba költözött néhány...

Verőfény – Szavalóverseny Bécsben

Verőfény – a vers hatalma Bécsben Versmondó verseny 25. alkalommal   Május 14-én tartotta meg a Bécsi Magyar Iskola Verőfény vers-és prózamondó vetélkedőjét. Az Ausztriai Magyar Egyesületek...