Egy város emléktáblái, szobrai azt is jelzik, hogy a benne élők hogyan becsülik meg elődeiket, kiket tartanak példaképüknek, hogy őrzik értékeiket.
Az országot járva nagyon sok szép, jó példa található az elődök tiszteletére.
Mosonmagyaróváron vegyes a kép. De ez akár természetesnek is tekinthető, hisz Trianon országcsonkítása után a hajdani Moson vármegye megszűnt, hóhérai kegyetlen munkát végeztek, a magyar elem kiiktatása elsődleges cél volt.
A város polgárai meghúzták magukat, az elit elköltözött, a hivatalnok kar megsemmisült. Aztán a második nagy háború utolsó napjaiban az erre menekültek átjáróháza lett. Előtte még haláltáborba küldte zsidó lakosságát, német ajkú polgárainak nagy részét kitelepítették a háborút követően.
A maradék város vegetált. S jött 1956. AZ újabb halálos seb. Ennek emléke máig nyitott seb.
Moson
Legszebb szobra talán a Lebó alkotta Szent István szobor. Erőteljes országalapító fogadja a Keletről érkezőket. Ehhez még az Erzsébet téri emlékkő társulhat, a lassan ébredő városrész ezer éves múltjára emlékeztetve.
Volt valaha egy József Attila mellszobor is, azt elvitték innét, ámbár József Attila nem kötődik a városhoz. Azért nem gond, ha nagy költőink az irodalom egészére, a nemzet egészére, a nyelv egységére emlékeztetnek.
Radnóti szobra születésének századik évfordulójára készült el, a róla elnevezett utca elején – kissé elhagyatva és elfelejtve – található. Ezen a tájon – Abdán – gyilkolták meg nyilas „testvérei”.
Egy-egy megjelölt ház emlékeztet arra, hogy a városrészhez ragaszkodó lokálpatrióták nem szeretnének felejteni. Flesch-tábla, a Korona szállót megjelölő táblácska, a holokausztra emlékező – viharos előtörténete az egységes város szégyene – s a Fehér Ló Közösségi Ház előterének táblái.
A két városrész között
Ha a történelmi Magyaróvárt tekintjük, akkor a valahai Sattler-villa (néhai Tüdőgondozó Intézet) nem része Magyaróvárnak. Nem is említenénk, ha talán a legdrágább, és legnagyobb emléktábla nem őrizné rajta a kétes hírnevű, nyilasokkal kollaboráló polgármester emlékét, aki Moson vármegye zsidó lakosságának haláltáborba hurcolásában nyugodtan nevezhető bűnrészesnek. Igaz, ő 1944. december elején a magyaróvári temetőben öngyilkos lett, s halála napján (!) a hivatalos város koszorúzást tart felújított (!) sírjánál. Ha ezt kötődés a múlthoz, akkor hátborzongató kötődés.
A zsidó temető előtti tér azonban nyugodtan nevezhető méltó mementónak.
Gulyás Lajos emléktábla található az egykori polgári iskola falán, a mártír lelkészről itt utcát is neveztek el.
Viszont az iskola faláról hiányzik egy emléktába, az évtizedekig itt igazgatóskodó Vass Mártáé, aki ugyan nem szerepelt az elhurcolandók listáján, s nem is tudott egy jó ideig, hogy távoli zsidó felmenői is vannak, az utolsó pillanatban sikerült feltuszkolni a halálba vivő vonatra. A legenda szerint útközben halt meg, s dobták ki a vagonból.
Az evangélikus templom melletti Trianon-kereszt méltó emlék, de vele szembe a város legrondább „szobra”, áll, amely az Uniohoz csatlakozásra emlékeztet. Egy időben az egyik párt aktivistái gyászszalaggal burkolták be. A kutya nem nézegeti.
Magyaróvár
Gazdag táblákban és szobrokban a városrész. Giesswein szobra a templom mellett, s Szent Lászlóé ugyanott. S az egyetem parkja az ország első gazdasági akadémiájának mellszobraival van tele. Érdemes tanulni, hogy hogyan kell megbecsülni elődeinket!
Fekete István kutyás szobra telitalálat, ő itt volt gazdász hallgató, van kötődés. S Lénau padja is a Vár udvarában szép emlék, a híres – harmadrangú – osztrák költő töltött itt némi időt, de a tanulmányok helyett inkább foglalkozott a korsók ürítgetésével.
Nem gondoljuk, hogy minden táblát – pedig a Piarista iskola falát érdemes „átolvasni” – meg kellene említenünk, de Gyurkovics-szobrát nem hagyhatjuk szó nélkül. A híres költőnek semmi köze nincsen a városhoz. Az, hogy rokona festménygyűjteményét valamikor – még a szocialista időkben – megvásárolta a város, nem tekinthető annak. Mégis a Fő utcát az ő szobra uralja.
Nem is lenne zavaros a szoborállítás a városban, ha lenne szobra Kormos Istvánnak – emléktábla és utca őrzi a nevét – s netán annak a Hárs Ernőnek, aki az Akócs-malomban született, Magyaróvárhoz kötődött élete végéig, ő fordította le a portugál nemzeti eposzt, s neves költő volt.
Talán ezért?
A Gyásztér
a város legszebb, legfájóbb szobra a Golgota a Gyásztéren. Ez lehetne az a műalkotás, amelyhez minden betérőt el kellene kalauzolni. Hogy ne csak kitévedjenek a vérrel áztatott térhez.
Ehhez azonban valamiféle városmarketingre is szükség lenne.
bl.
