30.6 C
Mosonmagyaróvár
2026. július 10, péntek

Elődeikre emlékeztek Rajkán – 420 éve született gróf Forgách Ádám országbíró

 

-Rajka valaha nagy jelentőséggel bírt az országos politikában, számos neves személlyel gazdagítva azt – mondta Kiss Vince polgármester azon a táblavató ünnepségen, amelyet augusztusban tartottak a településen. A megemlékezést, és az emlékállítást a Forgách-Forgács Leszármazottak Egyesülete kezdeményezte, s ezen megjelentek gróf Forgách Adám valahai országbíró utódai Szlovákiából és Magyarországról.

Szabó Antal, az egyesület elnöke kiemelte, hogy a falu olyan embernek állított emléket, akinek felmenői már Géza fejedelem idején is jelen voltak Magyarországon.

Az eseményen megjelent Nagy István agárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, akinek ünnepi beszédét teljes egész közöljük:

„Egy emlékmű, egy táblaavatás az összetartozást erősíti. Azt az élményt, hogy ahol élünk, annak a településnek múltja van, jövője van.

Rajka elmúlt száz éve, a történelem szörnyűségei ezt az élményt is rombolták, lelket roncsoló események igyekeztek a lakóhelyet csupán lakó hellyé tenni. Pedig Gróf Forgách Ádám országbíró idejében még járási székhely volt, fontos csomópont Magyaróvár és Pozsony között. Aztán a kitelepítések és a betelepítések roncsolták a település szövetét, s a rendszerváltást követően pedig Pozsony terjeszkedett erre, más ajkú népek népesítik be a falut, alakítják jövőjét. Fontos tehát, hogy keresse a gyökereket, a múlt azon darabkáit, amelyeket mai lakói vállalni tudnak, magukénak vallhatnak a nyelvi különbözőségek ellenére is.

Elég csak végighaladni a falu fő utcáján, hogy eszünkbe jusson, ezek a régi házak, portálok vallanak a szép múltról, csak meg kell tanulni nyelvüket.

Öröm számunkra, hogy Rajka mai vezetői is úgy gondolják, vállalni kell a vállalhatót, s felkutatni az emlékeket, megjelölni egy-egy építményt, fölnézni a templombelső falán található lengyel emléktáblára, amely a második nagy háború menekültjeinek állít emléket. Vagy elmenni a temetőbe, elgondolkodni egy-egy régi sír láttán, hogy az, aki benne pihen, mit tett e helyért, vagy mit ért el innét elszármazva. S rájön, hogy Lendva valahai országgyűlési képviselője is innét származik, s ahogy a második magyar hadsereg vezetőjének, a már a nemzet emlékezetében méltó helyre emelt Jány Gusztávnak is vannak rajkai kötődései.

Még nem rögzült mindnyájunkban az a tény, hogy a történelmi magyar családok egy-egy képviselője mi mindent tett a nemzetért, mivel járult hozzá annak felemelkedéséhez.

Így a Forgách család is, amely már 1226-ban elnyerte Gímes földjét, s a család tagjai királyaink mellett töltöttek be országos méltóságokat. Így Gróf Forgách Ádám országbíró lett, de katonai pályán is jelentős sikereket ért el, 1643-ban Kassa főkapitánya, s a végvári rendszer megerősítése is a nevéhez kötődik.

Háromszor nősült a feljegyzések szerint, s Simon nevű gyermeke, aki kuruc tábornagy volt, Rajkán született.

Gróf Forgách Ádám Rajkán hunyt el 1681, június 10-én.

Méltán állít hát Rajka és a Történelmi Forgách-Forgács leszármazottak Egyesülete emléktáblát egy olyan rajkainak, akinek számos leszármazottja él Szlovákiában is.

Hidat kíván építeni az egyesület a jelen és a múlt között – áll a mai rendezvény meghívóján. A nemes szándékhoz csak csatlakozni lehet és támogatni. S azt kívánom, hogy munkálkodásukon legyen áldás!”

 

Korábbi hírek

Összetartozunk – Trianon, 1920

Még ma sincs igazán szavunk arra a gyalázatra, emberietlenségre, ami a Trianon kastélyban történt lezárandó a Nagy Háborút. Békeszerződésnek nevezni egyszerűen lehetetlen, hisz a...

Mi kell tudni az anyák napjáról?

  Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország Az Egyesült...

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...

Folytassuk az elkezdett munkát!

Folytassuk az elkezdett munkát!  Én ugyanaz a Nagypista vagyok Készen állok arra, hogy Mosonmagyaróvárért és a Szigetközért dolgozzak, és továbbra is szolgáljam az itt élők érdekeit...