| Cseh Tamást hallgatok. A lemezeit átraktam egy pendrájvra. Úgy a hetvenes évek végén szerettem meg ezt a zenét, és az áthallásos szövegeket. S ma is érvényesek, egyfajta kesernyés életérzés van bennük. A mi generációnké. A remény és csalódás hullámvasútján ülőké. Aztán Kátai Zoliék segítségével még a kulturális központ igazgatójakén sikerült több ízben is vendégül látni. A kilencvenes évek elején nagyon szkeptikus volt, bizonytalan, hogy kell-e valakinek ő, és ez a muzsika. Előtte szakadt meg Másik Jánossal a munkakapcsolata. Ivott is. Le is toltuk érte. Aztán a teltház megnyugtatta. Mindig megkérdezte, hogy mit szeretnék tőle hallani. Briginél iszogattunk többedmagammal. Kamasz lányomat látva mondta, hogy ideje beszerezni egy vadászpuskát. 2005 őszén a Fehér Lóban lépett fel, utána a Boszorkánypincében vacsoráztunk. Tudtam, hogy beteg, ezért is morogtam a vörös bor miatt. Azt is tudtam, hogy utoljára látom. Most őt hallgatom. |
Cseh Tamást hallgatok
