A tánc közösségteremtő erő
Tizenkilencedszer rendezték meg a Bertóké Napokat
Halásziban van egy tánc, amelynek története több mint hetven évre nyúlik vissza, és amely ma is élő része a helyi közösség mindennapjainak. A Bertóké Napok ennek a hagyománynak ad évről évre teret, bemutatva, hogyan válik az egykor lejegyzett néptánc közösségi élménnyé.
A Bertóké verbunk egy körverbunk, mely kifejezetten Halászira volt jellemző. A verbunk a Dunántúl nyugati részén népszerű férfitánc volt, a katonai toborzáshoz, legényavatáshoz kötődött. A Bertóké verbunk azért is kiemelkedő a környék verbunkjai közül, mert kettős szerkezete archaikusabb táncréteg továbbélésére enged következtetni, a lassú, kötöttebb rész után ugyanis a gyorsabb tempójú friss rész jellemzően ugrós elemekből építkezik.
A hagyomány továbbörökítésében meghatározó szerepet játszik Palenik József, aki ma is tanítja és életben tartja ezt a táncot. Munkájának köszönhetően a Bertóké verbunk nem csupán színpadi elem, hanem a halászi és a szigetközi közösség önazonosságának fontos része. A rendezvény megnyitóján ezért is köszöntötte Palenik Józsefet dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselője – aki maga is szerelmese a népzenének és a néptáncnak.
– Egy rendezvény sikere sosem a véletlen műve – hangsúlyozta – mögötte mindig ott áll egy ember, akinek elhivatottsága motorja a közösségnek.
Ugyanígy fontos megemlékeznünk azokról, akik előttünk jártak. A mostani Neuberger Ferenc Verbunkverseny névadója nemcsak aktív közösségi ember és kórusvezető volt, hanem egyike annak a négy halászinak, akitől 1955-ben felgyűjtötték ezt a csodálatos táncot. Az ő öröksége él tovább minden egyes dobbantásban.
2007-ben dr. Pesovár Ernő bábáskodása mellett indult el a verseny. Tőle tudjuk, hogy a mi verbunkunk nem magányos sziget: rokona a felvidéki és a világörökség részét képező morva táncoknak is. Ez a tudat ad nekünk tartást és európai távlatot – hangsúlyozta az agrárminiszter.
A rendezvény kiemelt programja a Csík Zenekar koncertje volt. A zenekar műsorában a Bertóké verbunk is helyet kapott, amelyre a verseny arany-, ezüst- és bronzérmes táncosai együtt táncolhattak is. Vasárnap a szentmisét követően a templom előtt közös táncra invitálták a résztvevőket.
A kétnapos rendezvény nemcsak kulturális esemény volt, hanem egyértelmű üzenetet is hordozott. Halásziban és a Szigetközben mindent megtesznek azért, hogy a múlt öröksége, a hagyomány és a kultúra a jövőben is a mindennapok élő része maradjon.
