Talán nem szabadna annyit töprenngeni az olvasottakon. Még Radnótiné Gy. Fanni naplóját sem fejeztem be, s elkezdtem – újból – Tormay Bujdosó könyvét. Szinte mindig párhuzamosan olvastam könyveket, s ez inkább felüdített, mint zavart. Más olvasata is van ennek a könyvnek mint tíz éve véltem. Károlyi megítélésében korábban is egyet értettem vele, ma is hitvány politikusnak tartom, árulónak. A frontról hazaözönlő katonákból egy véderőt meg lehetett volna próbálni összekovácsolni, de helyette szétverte a maradék hadsereget is.
S hogy végül a csehekhez menekült ez tragikomikus, hiszen mélyen megvetették őt.
Olvasom, az Európai Bizottság úgy gondolja, nincs köze az európai őshonos kisebbségek szorongatatottságához. Ezt egy cseh biztos útján kürtölte világgá. Jurova eddigi tevékenysége folytán nem véletlenül jutott eszembe Benes, s mintha az ő nézetei lennének új köntösbe csomagolva. S az is eszembe ötlött, hogy azok a híres fasiszta dekrétumok még de jure (vagy facto is?) érvényben vannak.
Prágában ott áll a cseh “róka” szobra a várban, jól megnéztem magamnak egyszer.
Persze itt nincs vége ennek a történetnek, az emberi jogok ily semmibe vétele az égbe kiált. Jurova persze eltűnik szélsőséges gyűlölködéseivel együtt, s jönnek új jurovák, rohasztják tovább az uniót. De mi itt maradunk. Reményeinkkel, szangvinikus természetünkkel, hittel tele szívvel a racionalitások kontinensén, ahol a legkevesebb érték az ember. Jó kis nép vagyunk.
(Fotó: Jurova)
