12.8 C
Mosonmagyaróvár
2026. április 18, szombat

A doni katasztrófára emlékeztek Püskin

Két év kihagyás után ismét megemlékeztek a doni katasztrófa áldozatairól Püskin, január 12-én.

Immár hagyomány, hogy a templom előtti téren őrtüzet gyújtanak, s az idén sem volt ez másként. A szentmisét követően a templomban a székesfehérvári Vörösmarty Társaság három tagja zenés irodalmi műsorral emlékezett a II. Második Magyar Hadsereg kálváriájára, a százezernél is több halottra.

A misét a máglya parazsánál papi áldás és imádság követte, majd a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.

b.l.

Korábbi hírek

Áldott ünnepeket!

Békés, áldott húsvéti ünneket kívánnak a Hír14-Mosonvármegye, valamint a szél-járás folyóirat szerkesztői!

Üres kondér körül ülünk – Búcsú Varga Györgytől

Varga György - a Szigetköz festője, jó barátunk, évtizedeken át küzdőtársunk, elhunyt. Még nem igazán mértük föl hagyatékát, csak a keserű ízt érezzük a...

Folytassuk az elkezdett munkát!

Folytassuk az elkezdett munkát!  Én ugyanaz a Nagypista vagyok Készen állok arra, hogy Mosonmagyaróvárért és a Szigetközért dolgozzak, és továbbra is szolgáljam az itt élők érdekeit...

Zelk Zoltán szavalóverseny – Mosonmagyaróvár

A 120 éve született Zelk Zoltánra emlékeztek   Zelk Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület versmondó versenyt hirdetett Mosonmagyaróvári és a városkörnyéki oktatási...