Böröndi Lajos 70 éves
Szabálytalan köszöntő
Böröndinek, hiába, hogy csak 70 éves, több élete van. Mindenekelőtt említem a Családot, majd az Iskolát, az Irodalmat és a Munkát. Ezeket Ő olyan lelki-szellemi intenzitással éli, hogy számomra néha követhetetlen volt. A család volt a gyermek- és ifjúkor kerete, számára máig eleven élmény a felejthetetlen, drága Mamával, akitől Lajos az „ami a szívemen az a számon” odamondogatós stílust örökölte az utolérhetetlen humorral, csipkelődéssel együtt, amit azután az élet egyetlen területén sem hagyott el, munkahelyen, iskolában, magánéletben, irodalmi alkotásokban. Hozott is elég bajt a fejére, mert az őszinteséget még humorba csavarva sem szeretik az emberek, nem is tudom, hogy kik jártak jobban, akik elértették vagy akik nem értették meg. Szép család volt a Böröndiéké a vasutas papával, az életet szervező Mamával és a hat gyerekkel. Innen hozta Lajos azt a ragaszkodást, ami később saját családjához fűzte, tanárnő feleségéhez, Zsókához, lányához és fiához és imádott unokájához. Örökké égő hiányként maradt a csecsemőkorban elvesztett Emese. Hozzá kell tennem, hogy a családhoz való kötődés nemcsak megható versekben nyilvánul meg, hanem a mindennapi gondoskodásban: otthonteremtésben, bevásárlásban, főzésben.
Böröndi Lajos iskolái és a „megélhetés” nem mindig voltak szinkronban: textiltechnikum, főiskolai magyar-könyvtár szak, magyar irodalom és nyelv az ELTE-n. Foglalkozása a mosonmagyaróvári könyvtárhoz kötötte évekig, majd a kulturális központot igazgatta, azután politikusok tanácsadójaként, végül pedagógusként kereste kenyerét. Ez utóbbi amolyan örök szerelem volt, bármilyen polcra vetette a sors, tanított: általános és szakközépiskolában, gimnáziumban. Fölényes tárgyi tudásával teremtett tekintélyt, emberségével és humorával érdemelte meg a diákok szeretetét. Sok történet mellett olyant is ismerek, amely arról szólt, hogy beugrásával mentett meg egy gimnáziumi osztályt az érettségin a felkészületlenség miatt fenyegető kudarctól. Ahogy az az életben történni szokott, Lajos munkahelyei sem csak babért termettek, meg kellett válnia kultúrház igazgatói, majd politikai tanácsadói posztjától. Nem a hanyag munkavégzés miatt, rajta kívülálló „magasabb szempontok” győzedelmeskedtek fölötte. Nem esett kétségbe, hamar talpra pattant.
Ahogy a tanítás végig kísérte eddigi életét, úgy az írás, lapszerkesztés, újabban könyvkiadás is. A polcomon 19 verses és prózai Böröndi kötet sorakozik, de helytörténeti, irodalmi, könyvtári és nyelvészeti tanulmányai jelentek meg helyi és országos folyóiratokban, versei rangos irodalmi lapokban. Az Új Magyar Irodalmi Lexikon azt írta róla, hogy elsősorban a felvidéki irodalom érdekli, amit ma már arra igazítanék ki, hogy főleg a magyar irodalommal foglalkozik. Lírája a magyar költészet legnemesebb hagyományait követi, örökké hálás leszek szép költői képeiért, rímeiért, klasszikus formai megoldásaiért. Magányos költő, nem tartozik irodalmi táborokba, műhelyekbe, de a minőséget értékelő alkotók körében sok barátot szerzett: Fodor András, Faludy György, Kerék Imre, Buda Ferenc, Nagy Gáspár, Döbrentei Kornél és mások. Gyakori szereplője ma is Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában könyves ünnepeknek, verses és prózai kötetei bemutatójának. A rendszerváltás után kitartó munkával közéleti lapot szerkesztett (Moson Megye, Mosonvármegye), amely kikerülhetetlen fórum lett. Böröndi Lajos mentette meg a megszűnéstől a Moson Megyei Műhely című helytörténeti folyóiratot, amely nem élte túl, hogy már nem gondoskodhatott róla. Feketeerdőn alapította a Mosonvármegye Lap-és Könyvkiadót, amelynek termékei közül kiemelkedik a Moson megyei zsidóság történetét tárgyaló 3 kötet és a Mosonmagyaróvár történetét tartalmazó monográfia. Persze a közéleti szereplés néha konfliktusokkal járt, az ütésváltásban Lajos is kapott, de bámulatos kitartással viselte ezeket. Tizenhat évvel ezelőtt Görföl Jenővel mégis megálmodta, elindította, gondozta és életben tartotta a szél-járást, amely ritka sikeres pályát futott be eddig. Ennek is és Lajos egyéb kapcsolatainak is köszönhető, hogy költői túlzással az egész Kárpát-medence ismerőse és barátja. Mert majdnem elfelejtettem, hogy minden érdekli, ami magyar sors, történelem, érték, s úgy érzi, hogy fölmutatni, ápolni kötelessége.
Másfél évtizedig volt a könyvtárban a munkatársam, helyettesem, nem győztük csodálni munkabírását, s ami ma már elképzelhetetlen, fizetésemelése egy részét azzal adta vissza, hogy rövidesen nyugdíjba vonuló kolléganőnknek nagyobb szüksége van rá, megérdemli. Hát ilyen és bizonyára még másmilyen is volt a 70 év alatt Böröndi Lajos, nekem szerethető ember. Maradjon még évtizedekig egészséges, csipkelődő, sokoldalú, nagy munkabírású, jól verselő, jól főző, kitartó szervező, szóval maradjon Böröndi Lajos. Hosszú, boldog életet kívánok neki a szél-járás olvasói, munkatársai nevében. Isten éltesse!
Tuba László
(Aki ennél többre kíváncsi, legjobban teszi, ha olvassa Böröndi Lajos verseit, önéletrajzi kötetét!)
