Mezey László Miklós
„Megjöttem, újra elmentem”
Böröndi Lajos 2007-2010 közötti naplója
Naplót az ember azzal a kíváncsisággal olvas, hogy beleláthat az írója fejébe. Ez még akkor is így van, ha eközben tudja, hogy a kinyomtatott szöveg nyilván kozmetikázott, a spontán megnyilatkozásokat szerzője kigyomlálta belőle. A naplóolvasás természetesen akkor az igazi, ha írója eléggé érdekes személyiség, olyan valaki, akire érdemes odafigyelni. Nos, Böröndi Lajos költő, szerkesztő, tanár, művelődésszervező, közéleti ember igazán érdekes személyiség a szónak abban az értelmében, amit az intellektuális érdekesség jelent. A nyugati végeken élő szerző a kortárs magyar líra figyelemre méltó alkotója, hatalmas munkabírású ember, és olyan rokonszenves egyéniség, aki 2007 és 2010 között rögzített naplójegyzeteivel közel engedi magához az érdeklődőket. Olyannyira közel, amennyire csak jóízlése engedi, erre utal kötetének címe – Feljegyzések a Hold túlsó oldaláról –, amely egyértelmű jelzés arra nézve, hogy életének és gondolatainak máskor és másutt nem látható mozzanataiba is bepillantani enged.
Érdemes megnézni, melyek a Böröndi-napló sajátos vonásai. Elsőül az, hogy az olvasását érdemes hátulról kezdeni; a kötet végén található ugyanis a Magánbeszéd című vallomása gyermekéveiről, valamint a 2020-2021-ben rögzített Kérdezz – Felelek című életinterjú. Mielőtt az olvasó a naplójegyzetekbe belefogna, jól teszi, ha elolvassa ezeket a vallomásokat, mert így a napi bejegyzésekben meg nem magyarázott utalások, illetve a különböző részek közötti összefüggések java része megvilágosodik előtte.
A szerző a rendszerváltozás évétől a mai napig rendületlenül vezet naplót – egy ideje blogot ír –, ezért adódik a kérdés: miért a 2007 és 2010 közötti esztendők anyagát emelte ki följegyzései tömegéből. Aki végig olvassa a negyedfélszáz oldalt, apránként magyarázatot kap: ez az időszak a rendszerváltozás utáni magyar közélet egyik legsötétebb korszaka, és nem mellesleg a szerző pályájának is eléggé kritikus periódusa. A négy esztendő alatt született sokszáz bejegyzés szembetűnő vonása, hogy a magánélet eseményei kevéssé hangsúlyosak, a naplóíró sokkal többet foglalkozik a munkájával, hivatásával, közügyi gondokkal, kultúrával, irodalommal, illetve az előbbiektől meghatározott pályája alakulásával. Nem érdektelen sajátossága naplójának, hogy sokszor közli az újonnan megszületett versét vagy esszéjét, újságcikkét, netán az élete mozzanataihoz fűződő dokumentumok szövegét. Ami pedig egészen eredeti a naplójegyzetek sorában, az az, hogy mint szakácskodásban jeles családfő, megosztja az általa elkészített étkek receptjét, ilyenformán ízelítőt ad a nyugat-dunántúli vagy épp a felvidéki magyar és szlovák konyha ínyencségeiből.
Aki a költészetén túl valamelyest ismeri a szerző munkásságát, tudja, hogy abban milyen óriási szerepe van a határon túli magyar művelődés és irodalom szolgálatának, támogatásának. Ennek egyik fóruma a Szél-járás című negyedéves folyóirat, amelyet a Mosonmagyaróvár – Bécs – Pozsony „háromszögben” szerkeszt Deák Ernővel és Görföl Jenővel hármasban. Az igényes kivitelű lap, a hármashatári „szélen járás”, az egyetemes perspektívájú magyar kulturális együttműködés példája immár másfél évtizede. Böröndi Lajos a munkája során úgy jár-kel heti rendszerességgel Bécsbe, Pozsonyba, Somorjára, Lendvára, őrvidéki és felvidéki iskolákba, könyvtárakba, művelődési házakba, szerkesztőségekbe, mint a köznapi ember a piacra vagy a patikába. Ezért is roppant találó egyik hazaérkezése után született bejegyzése: „Megjöttem, újra elmentem”. A tömör megfogalmazású, ám lendületes stílusú, magukkal ragadó bejegyzések sorában követhetjük a szerzőt villámsebes vagy épp kitérőkkel tarkított útjain, amelyek alkalmával rendszerint valamilyen „ügyben” jár. Olykor kényszerűségből Budapesten is megfordul, de mielőbb igyekszik haza, hogy főzzön egy ízletes kakastöke-pörköltet, húsgombócos káposztát, netán a frissen szedett gombából valami ínyencséget.
Jegyzeteinek ugyancsak sajátossága, hogy publikálás előtt nyilván megfésülgette a szöveget, de biztosan nem sterilizálta, mert számos helyen megmaradtak a pillanatnyi érzelmeit híven tükröző, olykor indulatosabb megjegyzései, kivált a politika akkori, napi fejleményeire reflektálva. Így aztán a kötetben sarkosabb, nem igazán lesorjázott mondatokkal is találkozhatunk, főképp a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ügyködésére, vagy az akkori kulturális és nemzetpolitikára vonatkozóan, nem is szólva a helyi, mosonmagyaróvári közélet ügyes-bajos dolgairól.
A több száz följegyzés tartalmáról még hozzávetőlegesen sem lehet tájékoztatást adni egy könyvismertetés keretében, inkább csak fölvillantani érdemes fontosabb témákat, kérdésfölvetéseket, gondolatfutamokat, érzelmi megnyilvánulásokat, aktualitásokhoz fűzött megállapításokat, intellektuális tartalmú reflexiókat. Ízelítőül álljon itt néhány olyan bejegyzés, amelyek sejtethetik Böröndi Lajos szellemi portréjának körvonalait. 2007-2008-as közérzetéről sokat elárulnak az alábbiak: „Egyébként sem szeretek Pestre menni, szürke, beteg város” (2007. III. 23.). Vagy Németországba indulva ezt veti papírra: „Jó elhagyni ezt a beteg országot” (2007. III. 14.). Pozsonyról így beszél: „Nem tudom, járt-e már Bratislavában, én Pozsonyban sokszor. Tolerancia sosem jutott eszembe ebben a politikai gyűlölettől átitatott városban. (…) Amely mellesleg koronázó város volt, s tele van a történelemhamisítás sebhelyeivel” (2010. V. 14.). Irodalomról, költészetről így vall: „Nem tudom, hogyan kell verset írni. Egyszer csak, néha hosszú idő után jön a vers és eltalál” (2007. VIII. 8.). „»Üres kondér körül ülünk. Ez jellemzi a posztmodern világot« — mondta tegnapelőtt Jelenits atya” (2009. VIII. 28.). A sok-sok politikai tartalmú megjegyzés közül egyetlen: „Romlik minden. Nincs jogbiztonság, az életlehetőségek beszűkülnek, nincs véleményszabadság, a demokrácia szót már nem is mondja ki az ember pirulás nélkül” – írja bő egy évvel a 2006. őszi rendőrterror után és egy évvel a gazdasági krízis beütése előtt (2007. XI. 29.). Deprimált hangulatára ugyancsak jellemző e kesernyés bejegyzés: „Egy percre elhitte az ember, hogy ilyen az élet. Pedig csak kivételes pillanat volt” (2008. IV. 11.). Végül a magának is szóló intelem: „Konokul csak az igazat kell mondani” (2008. IV. 30.).
Böröndi Lajos csakugyan konokul az igazat mondja; még legjobb barátairól is – mint Nagy István agrárminiszter vagy Sárándi József költő – megírja, ha valamiben nem értenek egyet. Kiterjedt munka- és pályatársi, elvbaráti, rokoni kapcsolataiban is az őszinte szó híve, és többnyire kendőzetlenül nyilatkozik meg, még olyan trendi kérdésekben is, mint a „Föld órája”, amikor évről évre világmozgalom indul, hogy egy órára mindenki kapcsolja le a villanyt – erről ezt írja: „álliberális hülyeség”.
A Feljegyzések a hold túlsó oldaláról című könyv egy Közép-Európában, összmagyarságban, Kárpát-hazában gondolkodó, ám ízig-vérig lokálpatrióta „vidéki értelmiségi” naplója, éspedig élete egyik kritikusan nehéz korszakáról. Talán épp az egzisztenciáját is megingató „éles helyzet” epizódjainak megörökítésével, apránkénti dokumentálásával lesz műve igazán hiteles önportré, amely a rendszerint láthatatlanul maradó életoldalból is sok mindent megmutat. Így lehet naplója hitvallás, egyben dokumentum az olvasó számára írója emberi és alkotói példájáról.
